Mancika Kerge

ANNA KREOL A KISPÁRNÁHOZ

Ülök szokott zugomban.

Nem kocsma, hisz lány vagyok,

A kanapé sarokban.

Lankás párnám dűnéin

Dűlt boroknak bíbora,

Enyhül tünde, búgó kéj,

Disznó szóid dallama,

S hónaljad sós illata.

AZ ŰRBEN

Akik a tökben bíznak,

kacagnak mint tökfejben a tökmagok.

Akik a földben bíznak,

szárba szökkenve ölelik a Napot.

Akik az igében bíznak – megigéznek.

Az igazak igazodnak,

a valódiak valósulnak,

a múlandóak szabadon hagynak.

Az Űrben bízók ereje – mindegy –

tesznek tehetséggel,

élnek lehetőséggel,

s mozdulnak, akár a mozdony.

Én az Űrben bízom –

és szárnyra kelek, mint a csajok!

Harisnya

Fürdővíz

Betűk

Postaláda

Ez az én időm.

Mikor az ujjam felzeng –

életet színez.

Ri

Ringat a reggeli rohanás,

rebben a róka után a farka,

cipőmnek letörött a sarka.

Rigókat fosztogat a szarka,

rám köszön a valóság,

hiúság-e csak az alkotás,

vagy minden napom oka?

Hogy mennyire vagyok oda?

Elkapjak egy percet az időnek,

egy mozdulatot az esőnek,

vagy maradjak lány újra,

aki nem lép az útra, csak az utcákat rója?

Naphosszat szalad valami ügyben,

és még kedvére se tesz eleget a kedvesnek,

és ha lopna magának is pár napot

 – annak árán, hogy koplal – ,

már mindjárt egy naplopó.

Bíztatva persze, hogy más is így van ezzel,

de ez engem nem érdekel.

Nekem játszódnom kell!